❈Rólam - ki is Amba?
Kiss Ágnes vagyok jógaoktató, és immár lassan 10 éve oktatom a jógát, több mint 20 éve pedig élem és gyakorlom. Azon jógaoktatók közé tartozom akik nem sportolói esetleg tornász múlt után érkeznek el a jógához és lesznek jógaoktatók. Sok évnyi ülőmunka után jutottam el a gerincsérv kezdeti állapotához és mindahhoz ami ezzel jár. Fájdalom járásképtelenség stb. Engem ez vezetett a jógához,
…. és mivel mint egykor gerincfájdalom érintett, az órai instrukciókba is tudatosabban építem be, hogy hogyan mozdulj, hogy az a kritikus pl. deréktájon optimális legyen.
A jógagyakorlás/ászanázás pedig a jógafolyamat mélyebb megismerése utáni vágyhoz vezetett. Így 6 féléven keresztül, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán jógamesterszakos hallgatóként többek között védikus tudományokat, filozófiát, vallásismeretet (hinduizmus, világvallások), jógapszichológiát valamint általános pszichológiát, a jóga gyakorlati oldalához kapcsolódóan anatómiát, jógaélettant, egészségtant, ayurvédikus ismereteket, stb. hallgattam. Tanulmányaim lezárásaként 2018-ban kaptam vaisnava jógamester oklevelet. Emellett más jógaoktatói kurzusokon is részt vettem, de OKJ-s sportoktatói oklevelem is van. 2016 őszén nyitottam meg az Ambajogát Budapesten, Rákospalotán és azóta itt tartom az óráimat.
Egyéni Órák - egyéni ajánlatom, csak Neked!
Egyéni gerincjóga
A gerincjóga úgynevezett „alkalmazott” jóga folyamat, vagyis a hatha jóga eszköztárából az ászanákat/testhelyzeteket, pózokat alkalmazza. Központjában a fizikai test áll. A légzés szabályozása és ezáltal az energetika (pránájáma) csak annyira hangsúlyos amennyiben az segíti az ászanák felvételét. Élettani hatása a jógáról menüpont alattiakkal egyezik meg. Az oktatói instrukciók középpontjában a gerinc megfelelő helyzete áll. Természetesen az emberi test mint holisztikus „egész” a tárgya minden alkalmazott jógafolyamatnak
KIVÁLÓ 14 vélemény alapján Közzétéve itt: Tibor PálA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Kellemes, biztonságos keretek között folyó, testet-lelket frissítő, és erősítő foglalkozások. Legrövidebben így foglalható össze az Amba jóga lényege. Ki kell próbálni!Közzétéve itt: Zsuzsa BevaA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Sokkal könnyebbek a hétköznapok, mióta ide járunk jógázni. Nem sportolok rendszeresen, mégis végig tudom csinálni. Az óráknak keretet adnak a megszokott ászanák, mégis minden óra más, sosincs két egyforma foglalkozás. Minden alkalom után nagyon jól érzem magam.Közzétéve itt: Buzási BélaA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Baráti hangulatú, kis létszámú csoportokban lehet Áginál jógázni, szintünknek, állapotunknak megfelelő foglalkozást választva. Mindig jóleső "megpróbáltatásnak" éltük át a foglalkozást feleségemmel, és utána úgy bicikliztünk haza, mint akit kicseréltek. Köszönjük! (Béla, 64 éves tanár)Közzétéve itt: Veronika KunA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Ági mindig nagyon kedves és figyelmes. Minden jóga óráján feltöltődöm, szinte újjászületek.Közzétéve itt: Judit KeresztúriA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. 2017. óta járok rendszeresen az Ambajoga-ra. Az első időkben az újdonság okán nehezebben ment a gyakorlatok végzése. Azóta rendszeresen részt veszek a foglalkozásokon és elengedhetetlen része lett a heti ritmusomnak. Amba végtelen nyugodt, kiegyensúlyozott és útmutatásai csak előre visznek. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom!!Közzétéve itt: Maria TüllA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Nagyon jó volt, köszönöm Ambának!Közzétéve itt: Jolina RaksanyiA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Családias, meghitt hangulatú. Profi.Igazolta: TrustindexA Trustindex hitelesített jelvénye az Egyetemes Bizalom Szimbóluma. Csak a legjobb vállalatok kaphatják meg a hitelesített jelvényt, akiknek az értékelése meghaladja a 4.5 értéket, az elmúlt 12 hónap vásárlói véleményei alapján. További információ
