![Ambajóga[1105928]](https://ambajoga.hu/wp-content/uploads/elementor/thumbs/Ambajoga1105928-rbg79xlodrol44y48297qq9z1bccmyvu1wg3hkbz24.jpg "Ambajóga[1105928]")
Polivagális elmélet és a jóga gunái – hogyan szabályozza a jóga az idegrendszert
A polivagális elmélet és a jóga: két nyelv, ugyanaz a térkép?
Avagy, a polivagális szemlélet a nyugati tudomány megfogalmazása arra, amit a jóga több ezer éve tud (?!)
Az idegrendszerünk folyamatosan érzékeli a környezetet – külső és belső jeleket egyaránt. Az érzékszerveken keresztül érkező információk hatására az idegrendszer több alapállapot között áramlik:
A Polivagális elmélet
ventrális vagus – a biztonság, kapcsolódás és nyugalom állapota
a ventrális vagus mobilizációval – amikor az energia és a cselekvés jelen van, de a biztonság érzése megmarad. Ilyenkor jelenhet meg a játék, a kreativitás vagy az úgynevezett flow élmény. Talán sokan tapasztalták már ezt egy inspiráló alkotó folyamatban, vagy akár egy mélyen átélt jóga gyakorlás – egyfajta „flow jóga” – során.
a szimpatikus aktiváció – a cselekvés, mozgósítás, stressz válasza
a dorzális vagus – a kimerültség, visszahúzódás vagy „lekapcsolás” állapota
A ventrális vagus tekinthető annak a horgonynak, ahonnan az idegrendszerünk „bárkája” a tenger hullámain mozog.
Az élet természetes része, hogy néha viharba kerülünk. Amikor az érzékszerveink veszélyt érzékelnek, aktiválódik a hipotalamusz–hipofízis–mellékvese tengely (HPA-tengely). Kortizol szabadul fel, felgyorsul a szívritmus, gyorsabbá válik a légzés – a szervezet mozgósítja erőforrásait.
Ez önmagában nem probléma. Sőt… adott helyzetben életmentő lehet.
A kulcs az, hogy az idegrendszer vissza tud-e térni a horgonyhoz.
Ha igen, akkor a stresszreakció lecseng. A kortizolszint csökken, a szívverés lassul, a légzés mélyül. Újra aktiválódnak a test felépítő, regeneráló folyamatai.
Ha azonban az idegrendszer tartósan nem talál vissza ehhez az állapothoz, akkor a szimpatikus túlfeszítettség után megjelenhet a dorzális vagus dominanciája: a kimerültség, apátia, „minden mindegy” érzése. Ez az idegrendszer ősi védelmi mechanizmusa – egy végső biztonsági rendszer, amely megállásra és pihenésre kényszerít.
A gunák (kötőerők) a jógában...és azok működése.
Érdekes módon a jóga több ezer éves filozófiája egy egészen hasonló működési elvet ír le – más nyelven.
A jóga szerint az anyagi világ minden jelenségét három alapvető minőség, úgynevezett guna határozza meg:
A szanszkrit nyelv sajátossága, hogy egy szó nem egyetlen jelentést hordoz, hanem jelentéstartományt. A gunák sem egyszerű tulajdonságok – inkább természeti erők, amelyek minden létezőben jelen vannak.
Sattva – világosság, egyensúly, tisztaság, bölcsesség Rajas – mozgás, aktivitás, változás
A védikus filozófia megállípitása szerint az anyagi világ kettős természetű. Eszerint ha van mozgás, kell lennie nyugalomnak. Ha van változás, kell lennie változatlanságnak. A 3. kötőerő így a Tamas – mozdulatlanság, sötétség, tehetetlenség. … és a gunák folyamatos keveredésben vannak.
Fontos megérteni, hogy ez utóbbiak (rajas és a tamas) önmagukban nem jók és nem rosszak.
A kérdés az arány.
A jógafilozófia szerint az emberi tudat akkor kerül harmonikus állapotba, amikor a sattva minősége válik dominánssá. Ebben az állapotban a rajas és a tamas nem tűnik el, hanem a sattva rendezi és vezeti őket.
Érdekes párhuzam rajzolódik ki itt a modern idegtudomány és az ősi jógafilozófia között.
A polivagális elmélet szerint az idegrendszer akkor működik optimálisan, amikor a ventrális vagus állapotában horgonyoz. Innen reagál a világ eseményeire – hol aktiválódik, hol visszavonul –, de mindig képes visszatérni a biztonságos egyensúlyhoz.
A jóga hasonlóan fogalmaz: a gyakorló tudatának a sattva minőségében kell lehorgonyoznia.
Innen szemlélve a mozgást (rajas) és a nyugalmat (tamas) már nem a káosz részeként, hanem egy nagyobb rend részeként tapasztalja.
A jóga jóval tovább megy...
Van azonban egy fontos különbség a két szemlélet között.
A polivagális elmélet célja az idegrendszer egészséges szabályozása – a visszatérés a biztonság és regeneráció állapotába.
A jóga ennél tovább megy.
A jóga szerint a sattva nem végállomás, hanem kiindulópont. Innen kezdődik a belső jóga folyamata:
dháraná – dhjána – szamádhi.
A figyelem elmélyülése, a meditáció és végül a tudat teljes feloldódása.
Ebben az értelemben a jógafilozófia nemcsak az idegrendszer egyensúlyát keresi, hanem a tudat felszabadulását az anyagi létezés körforgásából.
A modern idegtudomány és az ősi jóga tehát más nyelven beszél – de ugyanarra a tapasztalatra mutat rá:
az egyensúly mindig egy belső horgonnyal kezdődik.
Ennek fényében talán ezért is különösen érdekes, amikor egy inspirált mozgásban, alkotásban vagy akár egy mélyen átélt jóga gyakorlás során flow élményt tapasztalunk. Ilyenkor az idegrendszer energikus, mégis biztonságos állapotba kerül – mintha a mozgás és a nyugalom egyszerre lenne jelen. Mintha ebben a szattvikus flow-állapotban egy pillanatra megnyílna egy csatorna a durva fizikai és az anyagon túli világ között, – és intuíció formájában kivételes és kitüntetett pillanatokban kivételes gondolatok születhetnek.
A jógafilozófia ezt a minőséget talán a sattva és rajas harmonikus együttműködéseként írná le.
De a jóga szerint még ez sem a végső kikötő.
Ez csupán az a csendes, stabil és békés öböl, ahonnan a tudat tovább indulhat – túl a hullámzáson, túl a kötőerők játékán, az óceán mélyebb természetének felismerése felé.
A „horgony” metafora Deb Dana Lehorgonyozva című könyvéből származik. A többi gondolat a jóga és az idegtudomány közötti párhuzamok személyes keresése.
