A szervezetünk végtelenül összetett és „szervezett” szervezet. 😊
Ugyanakkor egyszerre egyszerű is.

Nézzük például az én témámat, ami a szívemnek kedves: a jógagyakorlás hatását a durva és a finom fizikai énünkre – és ezen hatások közül a legfontosabbnak azt gondolom, amelyet az idegrendszerünkre gyakorol.

Ebből a szempontból anatómiailag a bolygóideg említése kihagyhatatlan. A nervus vagus rostjainak mintegy 80%-a afferens, vagyis a testből az agy felé közvetít információt. Mechanikai és belső szervi ingereket például. A bolygóideg a leghosszabb és egyik legszerteágazóbb agyideg – mintha egy széles lombkoronájú fa gyökérzete lenne, amely szinte mindenhova elér… és folyamatosan információt küld az agy felé.

Ha például lassú, lágy, ritmikus inger éri – ezt továbbítja az agynak.
Az agy pedig értelmezi: ha ezek a szervek „ráérnek” ilyen lassan és nyugodtan működni, akkor nyugalom van és biztonság. És visszacsatol. Megerősíti az egész „szervezett szervezet” felé, hogy elmúlt a veszély ideje – lehet lassulni.

A jóga eszközei – amelyek nem újak, hanem a hagyomány szerint egyidősek az emberrel – régóta használják mindazt, amit a mai tudomány például polivagális elméletnek nevez. A hosszú, rekeszizom által vezetett kilégzések, a finom ritmikus mozdulatok, hajlítások, csavarások mind ilyen eszközök.

De míg a mai korban ez önálló cél és fókusz, a tradicionális jógafolyamatban inkább közbülső állomás: egy küszöb, amelyen átlépve a gyakorló beléphet a belső „önvaló”, a tudat végtelen és misztikus világába. Ahol semmi sem lehetetlen. Ahol a jógi túlléphet téren és időn – bár ehhez napi 10 óra meditáció szükséges sok évtizeden át… és talán több életen keresztül is.

Ehhez képest igazán elenyésző az a kis lágy mozgás és puha légzés, amit ma megtehetünk – és talán meg is kellene tennünk – az idegrendszerünk egészsége érdekében.