Asana Rebel tapasztalataim – Jóga, a bőr szépsége és a belső ragyogás

Miért jó a jóga a bőrnek?

Tapasztalatom szerint az Asana Rebel applikáció segítségével, vagy nélküle, – de a jógagyakorlással az egész test, így a bőrünk egészségét is támogathatjuk.

Hiszen amellett, hogy a megnövekedett keringés az egész testünket átjárja, az arc bőrét is felfrissíti és méregteleníti. Vele együtt pedig elsimítja a stressz hullámait is az elménkben.

Az Asana Rebel alkalmazás, első élményeim

Miért választottam újra az Asana Rebelt?

Az Asana Rebel app nem volt ismeretlen számomra, hiszen ‘majd egy évig használtam, kisebb nagyobb rendszerességgel. Megszerettem a stílusát és a szerintem felhasználóbarát kialakítását. Aztán valahogy „elvitt” az élet és nem újítottam meg az előfizetésemet. Apropó előfizetés: akkor is, és most is érdemes az évest választani, hiszen sokkal „gazdaságosabb”.

A jóga applikációknak, Asana Rebel még meg van az az előnye is, hogy a videó közbeni gyakorlást nem akasztják meg reklámok. Hidd el elég bosszantó amikor benne vagy egy ászanában pl. csaturanga dandászana – és pl. a Youtube-on jön egy reklám 🙂 ,ami mintha sose akarna véget érni.

Erre a problémára találtam ezt a megoldást, AdBlocker. Nekem nagyon bevált,

igaz, hogy csak asztali gépen. Ott viszont mindenhonnan eltüntette a reklámokat… még a Facebook-ból is, .. és van két hetes próba lehetősége is.

Saját jógavideók és a nyári gyakorlás

Idén nyáron viszont egy kisebb hasi műtét miatt, nagyobb kihagyásra kényszerültem és úgy éreztem ismét szükségem van egy könnyen elérhető, remekül kombinálható jóga appra amivel újra formába lendülök. Kézen fekvő volt, hogy ismét az Asana Rebelt választom, és próbálom felvenni a fonalat vele.

De addig is jógáztam azért, és olyan történt velem ami még sohasem. A saját videóimra gyakoroltam, hogy kicsit kíméletesebben vezessenek vissza a gyakorlásba.. Ezen az oldalon találhatók és ez itt lentebb az amelyikkel kezdtem.

Ez számomra új élmény volt – olyan, mintha önmagam tanára lettem volna.

Asana Rebel applikáció, másodszor!

jóga a Tisza-tónál

Kis csalódás, majd…

De térjünk vissza erre a jógaalkalmazásra. Szinte már „rutinosan” állítottam be a gyakorlás célját. (3-at lehetett választani), a tight and tone body most is szerepel közte. Most nagyobb lett a kihívás, mert nem lettem fiatalabb ezzel szemben súlyosabb meg talán igen. A műtét utáni „kényszerpihenő”kedvezett ennek. Az erőnlétemről pedig ne is beszéljek.

Intermediate gyakorlónak jelőltem be magam, ehhez képest, – valószínűleg a korom alapján – önhatalmúlag átsorolt a „beginnerek” közé.

A másik ami meglepett, hogy volt olyan pilates jellegű gyakorlás amit azért kellett abbahagynom mert számomra élvezhetetlen volt. A gyakorlatok jók lettek volna, de a zene olyan hangos volt, hogy a szöveg ill. az instrukciók -pláne angolul- érthetetlnek voltak számomra. Annyira bosszantott, – hogy meg kell feszülnöm,- hogy kiszűrjem a hangos zene közül a szöveget, hogy inkább hagytam az egészet.

…elsimulnak az elégedetlenség hullámai

De a kezdeti bosszúság után egymásra találtunk és hangolódtunk Asana Rebel és én. Találtam lassabb kényelmesebb meg épp ellenkezőleg, erősebb és dinamikusabb videókat. (és a hanggal se voltak azóta problémáim)
Ez utóbbi a már ismerős sorozat, a Tight and strong body…even stronger

Oxy Spray – friss oxigén a bőrnek

A nyári gyakorlás számomra különösen kedves: a meleg könnyebbé teszi az izmok bemelegedését, segíti az izzadást és a méregtelenítést. Különösen szeretek nyáron kint a szabadban jógázni, például a Tisza-tó partján, a fűzfák árnyékában gyakorolni – a természet energiája ilyenkor teljesen átjárja a testet.

Váta alkat lévén, kicsit „kattogósabbak” az izületeim az első mozdulatok alatt. A meleg pedig segíti az izületek és az izmok bemelegedését, az izzadást, ezáltal a méregtelenítést.

Gyakorlás előtt, de néha közben is befújom magam Oxy Spray-el, mely steril vizet tartalmaz koncentrált oxigénnel dúsítva, a bőr hidratálása, revitalizálása és védelme érdekében.

Ha nem izzadnék ettől függetlenül is éppen, akkor kellemesen hűsít ahogy áramlik a mozdulat. A legjobb amikor mindez kint a szabadban történik, (pl. az említett Tisza tó) … de az életben – szerintem szinte semmi sem „kerek” egészen, vagyis csak jó, vagy csak rossz.

Konkrétan itt a szúnyogokra gondolok. Tóparton vagy nem tóparton az emberi test, különösen az izzadt emberi test vonzza a szúnyogokat. Estefele. Napközben pedig a legyeket. 🙂 Fekvőászanáknál plusszban még a hangyákat. Remélem nem hagytam ki senkit.

Az Oxy az idei nyár nagy felfedezése egyébként, egy kis rituálé jóga alatt ha izzadok, hűsít, ha nem, akkor egyszerűen felfrissít. Olyan érzés, mintha a bőröm is részt venne a légzésben: kívülről kapja az oxigénlöketet, miközben belülről a jóga és a légzés táplálja.

Jóga gyakorlás utáni relaxáció… vagy meditáció??

A meditációs kínálatát nem igazán tudom véleményezni… szerintem inkább relaxáció mint meditáció. De végül is, ebben a mi nyugati kulturánkban szeretjük ráaggatni minden olyan tevékenységünkre a meditáció kifejezést, amikor csendben vagyunk, becsukjuk a szemünket és nem csinálunk semmit.
Szerintem a meditáció ennél sokkal komolyabb, mélyebb és nem is olyan könnyű dolog…

Az elme lecsendesítése, a sok csapongó gondolat és figyelem egy pontra történő függesztése – nem szépítem- számomra nehéz. …és nem gondolom, hogy csak én vagyok így vele.

De ettől függetlenül jól eshet a gyakorlás után. Erre a célra – ami a pihenés és relaxálás – az Asana Rebel elég jó „hanganyag”, zenei kínálattal rendelkezik, akár egy órán keresztül is pihenhetünk zenét hallgatva a segítségével.

Tehát, bár szerintem a valódi meditáció ennél sokkal mélyebb, a gyakorlás utáni lecsendesedés így is felbecsülhetetlen. Ilyenkor nemcsak a test pihen meg, hanem a bőr is, hiszen a stressz enyhülésével az arc kisimul és felragyog.

Fogyás az applikáció segítségével?

… még nincs rá válaszom

Visszatérva az applikációra, amikor „setup”-oljuk és beállítjuk a gyakorlásunk célját – így megadhatjuk, ezt is, hogy szeretnénk-e fogyni, és ki ne szeretne alapon, beírtam 5 kg-t (egy hónapra talán).

Erre kedvesen azt válaszolta, kis cél is cél, és milyen jó kis lépésekkel kezdeni.

Erre én: Neked lehet, hogy kis cél, de az én testem annyira ragaszkodik a kilóihoz, hogy 5 kg-is nagy vállalás „neki”. Ezen kívül, -hiába „gúnyolódsz” velem app – nem gondolom, hogy az ajánlott heti 3-szori, 10-20 perces gyakorlással ezt a célt el tudom érni. Nyilván ha nem eszem semmit, akkor igen, – de akkor minek az app?

Fullerénes bőrápolás – La Danza krém

Ha estefele jógázom, akkor a zuhanyozás arc/bőrápolás hangulata szinte egybefolyik a jógával, a relaxációval.

A gyakorlás és relaxáció után a La Danza Hyperlight Fusion Anti-Aging krém teszi fel a koronát a rituáléra.

Ez a fullerénes bőrápoló nemcsak hidratál, hanem antioxidáns hatásával támogatja a bőrt a regenerációban. Olyan, mintha a belülről felszabadult energiát és ragyogást kívülről is megőrizné: védi a bőrt a környezeti hatásoktól, kisimítja a fáradtság nyomait, és finom fényt ad neki.

Itt tartok eddig, írok még a további tapasztalataimról, eredményekről. Jó jógagyakorlást addig is mindenkinek Asana Rebel app-al vagy anélkül. …

Jóga - Harmónia - Szépség - ápolás - BLOG

Iratkozz fel a Blogomra, Várlak szeretettel!

BLOG FELIRATkozás